Emlékszel? 

Esetlenek. Ketten. Csak másztunk felfele a jéghegyen. 

Ha megcsúszott a lábunk, úgy tettünk, mintha semmi sem történt volna. 

Lehet, hogy ez volt az, ami az egészet elrontotta. 

Nyakig páncélban, felfegyverkezve, szemellenző, egymás ellen. 

Csak felfele. 

Útközben mindent elfelejtettünk, azt is, hogy mit kerestünk. 

Mókás volt, eleinte. Aztán a jég mindenünket elnyelte. 

Megváltoztunk. Erre fogtuk, és elégedetten továbbálltunk. 

A végén már nem is kiabáltunk. 

Elfogyott, az utolsó cseppig. Kiürült, de most már tudom, mindig is üres volt. 

Jéghegy. Egy ideig még fázni fogsz. De majd egy nap újra ragyogsz.

Ez a hajó már elment... 

(forrás: www.maxisciences.com/arctique/wallpaper)

♠Prózsa Lilla Zsuzsanna