November 1. Mit tudunk róla? El tudjuk-e egyáltalán dönteni, hogy mit is ünneplünk ezen a napon? Ünnepelünk-e egyáltalán, vagy igazából miről is szól ez a nap? Gyerekkorunkban úgy tanították, hogy megemlékezünk a halottainkról. Olyanokról, akiket megismertünk, és aztán hirtelen eltűntek. Azt mondták, többet nem jönnek vissza, de jó helyre kerültek. Kiskoromban sosem értettem, hogy ilyen szomorú dolgokról miért kell megemlékezni.

Bár még csak gyerek voltam, mégis mindig valami különleges, mély szomorúsággal töltött el ez a nap. Nem tudtam elfogadni azt, hogy ezen a napon és ezen a megemlékezésen minden évben részt kell venni. Mindig falura kellett utazni, összegyűlt a család, kimentünk a temetőre, gyertyát gyújtottunk, virágot vittünk, és megemlékeztünk. Vagy mégsem? Mi történik valójában hallottak napján? A temető megtelik hozzátartozókkal, és külföldön élő rokonokkal. Beszélgetés, információcsere, rég nem találkoztunk, kézfogások, minden más. Minden más... talán egyedül csak a lényeg marad ki. Lehet úgy gondoljuk, hogy a krizantém és két meggyújtott gyertya elég ahhoz, hogy lerójuk tartozásunkat azokkal szemben, akikről meg kéne emlékezzünk. Üres beszéd, helyenként pletykák, van ahol akár viták is. Talán így szeretnénk kedveskedni azoknak, akiket a sír takar. Azt szeretnénk, hogy olyan legyen ez a nap is, mint bármelyik másik. Ne legyen mély csend, ne legyenek könnyek, hanem inkább a megszokott mindennapos rutin. Csak úgy, mintha ők is köztünk lennének még.

Ahogy nőttem, kezdtem másként látni a dolgokat. Halottak napján elmenni világítani olyan, mint a templomba elmenni imádkozni. Sokan megtesszük, mert így illik, és mert ezt várják el tőlünk. Viszont tényleg többet ér az az imádság, amit a templomban mondunk el, és a gyertya, ami halottak napján a temetőben kap lángra? Valószínűleg mindkettőnek nagyobb értéke lenne, ha igazán szívből, és őszintén tennénk ezeket. Néhány éve másként látom a november 1-ét. Valami miatt már nem esik nehezemre elutazni falura, kimenni a temetőre, és pár percig néma csendben maradni, még akkor is, ha körülöttem szinte mindenki értelmetlen dolgokról fecseg. Most már értem, miről szól. Lehet azért, mert pár évvel idősebb lettem. Lehet azért, mert nemrég két legkedvesebb nagyszülőmet is elveszítettem. De az is lehet, hogy csak azért, mert rájöttem arra, hogy egyike vagyok azon embereknek, akik olyan valakit jönnek meglátogatni ilyenkor, akivel első létező emlékeik óta csak itt találkozhatnak. Olyan valaki, akinek szó szerint az életüket köszönhetik, mégis eddig máshol nem mondhattak köszönetet nekik. Ez maradt az egyedüli hely, ahol személyesen köszönhetnek meg nekik mindent.

Most már csak azt nem bírom ép ésszel felfogni, hogy mi értelme van a legújabb Fotózzuk le, hogy világítani is voltunk és tegyük fel a Facebookra őrületnek? Tényleg szükség van erre?

forrás: www.facebook.com

Azoknak, akik minket nem csak hallottak napján, hanem az év bármelyik másik napján is ugyanannyira várnak, szükségük van mindenkitől egy őszinte gyertyalángra, egyetlen szívből jövő Miatyánkra és két mondatra, ami csak nekik szól. Nem hangosan, csendben, két lélek között.

♠Prózsa Lilla Zsuzsanna